20.
"Jó edzés az, amire elmentem" - páros interjú Slava Ruzá-val és Anna Valfsson-nal
Stllusuk összetéveszthetetlen: ahogy siklanak a levegőben, szinte táncnak érződik minden mozdulatuk. Slava Ruzával és Anna Valfsson-nal beszélgettünk egy rendhagyó szimultán interjú formájában.
Hogyan kerültél kapcsolatba a rúdtánccal? Űztél-e bármilyen más sportot előtte?
Slava: Mindig is szerettem volna valami újat kipróbálni. A rúdtánc a fitnesz és a tánc általi önkifejezés tökéletes kombinációja. Ennek a világába a jógaoktatóm vezetett be – ez az, amire az ember persze a legkevésbé számít, amikor elkezd jógázni (nevet). Mindenesetre én nagyon boldog vagyok, hogy anno elhívott a jógaoktatóm a PoleArt versenyre. Ez volt az első találkozásom a rúdtánccal, és egyből magával ragadott a szépsége. Hogy mennyire szerencsés voltam akkor! Az akkori legnagyobb sztárok élő előadásán keresztül ismerhettem meg a rúdtánc csodálatos világát!
Anna: Én rengeteg különféle sportot űztem gyerekkoromtól kezdve, a klasszikus balettől és a street dance-től kezdve a versenyszintű kézilabdázásig és a curling-ig. Nekem az első találkozásom a rúdtánccal a street dance-nek köszönhető, ugyanis a csapatunk egy rúdtánc-stúdióban bérelt helyet. Így aztán akárhányszor edzésre mentem, mindig a rudakkal teli nagyterem mellett haladtam el.
És aztán... hogyan találtatok egymásra és kezdtétek el a közös munkát?
Slava: Anna és én ugyanabban a stúdióban kezdünk el rúdtáncolni és oda jártunk gyakorolni. Egyik nap csak úgy elkezdtünk hülyéskedni, és próbáltunk valamit közösen kreálni a rúdon. Kiderült, hogy ez nagyon jó szórakozás. Úgy érzem, a stílusunk is hasonló rúdtánc tekintetében. Szóval, ott valami „kattant”, és azóta egyetlen pillanatra sem veszett ki belőlünk az inspiráció, hogy közösen valami varázslatosat alkossunk.
Anna: A stockholmi North Pole Studio-ban tanítottam, mikor találkoztunk Slavával, aki szintén ott tanított. Nagyon hamar rájöttünk, hogy egy nyelvet beszélünk – szó szerint (nevet). Az első közös próbálkozásra azonban így is csak évekkel később került sor, amikor egyéniben készültünk egy versenyre. Emlékszem, tipikusan egy olyan nap volt, amikor semmit sem ment – szóval úgy döntöttünk, inkább együtt kísérletezünk.
Egyébként civilben mit csináltok? Továbbra is azzal foglalkoznátok, ha a rúdtáncból is meg lehetne élni hasonló színvonalon?
Slava: Én bankban vagyok kockázat-elemző. És igen, biztosan valami rúdtánccal kapcsolatos munkára váltanék, ha abból is meg lehetne élni – de ennek egyelőre nem sok realitása van.
Anna: Én szoftver-mérnök vagyok. Számomra ezen két teljesen különböző tevékenység iránti szerelem biztosítja a tökéletes egyensúlyt. Éppen ezért soha nem unom meg egyiket sem, és így az inspiráció is folyamatosan áramlik.
És mikor van időtők edzeni (úgy is kérdezhetném, hogyan fér ez bele a napi 24 órába)? Mennyit edzetek együtt, illetve külön?
Slava: Ha valamit igazán szeretsz, akkor arra mindig lesz időd, akármilyen sűrű is a napod. Mindez csak fontossági sorrend kérdése. Így aztán, mikor ezt a kérdést kapom, tulajdonképpen meg vagyok lepődve (nevet). Hogy lehet az, hogy ne találj időt arra, amit imádsz csinálni? Az a rengeteg idő, amit a képernyő előtt töltünk, simán használható egy szórakoztató edzésre is a stúdióban (ismét nevet). Személy szerint én hetente kétszer edzem egyénileg, és ha nincsenek más közelgő fellépések, akkor heti egy páros edzés is belefér. Emellett heti egyszer tanítok, és én magam is veszek egyéb táncórákat.
Anna: Az én kedvenceim a kora reggeli edzések! Tökéletes módja a testem felébresztésének, egész napra feltölt. Nekem amúgy nincs konkrét edzéstervem: akkor mozgok, amikor a testem az igényli: előfordul, hogy naponta többször is, máskor meg csak hetente pár alkalommal. Természetesen, ha fellépésre készülök (készülünk), akkor szigorú menetrendre váltok edzés-étkezés-pihenés tekintetében.
És hogyan alkottok? Ki hozza az ötletet, hogyan jönnek a mozdulatok, miből van vita? És persze mi van meg előbb: a zene vagy a kombó?
Slava: Alkotni szó szerint bárminek a hatására lehet. Párosban mindig egy-két elemből indulunk ki. Ezeket olykor a zene hallgatása közben képzelem el, máskor egyes körülöttem levő tárgyak szemlélése közben, esetleg érzelmeknek a mozgáson keresztüli megjelenítése során. Amikor a forma megjelenik, akkor már jók vagyunk. (nevet). Legtöbbször az elgondolt alakzat megalkotásával kezdjük, és csak hagyjuk, hogy a testünk tetszőleges irányba essen vagy éppen induljon, hogy lássuk, mi sül ki mindebből. Nincsenek különösebb szabályok, nem gondolkodunk sokat, egyszerűen csak hagyjuk a dolgokat történni. Elsőre sosem szép, se nem tökéletes, de végsősoron mégiscsak vezet valahová. Ezt aztán felvesszük, és próbáljuk elképzelni, mit és hogyan lehetne még hozzáadni, vagy éppen javítani, netán továbbfejleszteni az adott alakzatot. Utána visszamegyünk, és megpróbáljuk újra: talán zsákutcába vezet, talán valami érdekesre bukkanunk. És így tovább.
Előfordul, hogy nem ugyanúgy gondoljuk az adott alakzatot továbbfejleszteni, olyankor előfordul, hogy vitatkozunk, de általában nagy az összhang köztünk, így az alkotási folyamat kifejezetten gördülékeny és élvezetes.
A kérdésre, hogy előbb a zene vagy a kombó, számomra párosban a kombó jön előbb. Egyéniben ez másként van.
Anna: Általában az egyénileg gyakorolt aktuális elemeinkből indulunk ki, és azokat próbáljuk kombinálni. Az esetek 99%-ában ez nem úgy megy, ahogy elképzeltük, és miközben nem sikerül, valami másba botlunk – esetleg újabb ötleteink támadnak, hogy hogyan tudna az eredeti elképzelés mégiscsak működni. Végül rendszerint valami teljesen más lesz a végeredmény, mint amit kezdetben terveztünk. A tökéletes sorrend, miszerint előbb a zene, aztán minden más, szintén nem annyira egyszerű dolog… addigra már hónapokon át gyakoroltunk, és már nehéz olyan zenét találni, ami még hangulatba hoz.
Hogyan tudjátok egymás motiválni, mikor nincs kedvetek edzeni?
Slava: Szeretjük a nyomást: ha világos az edzés célja, akkor jön a motiváció is. De ez csak akkor működik, ha bizonyos dolgokat már csak csiszolni kell. Ha valami újat kell alkotni, akkor inkább a hangulat számít. Így amikor az egyikünk nincs jó passzban, felesleges nekiállni alkotni – ilyenkor érdemesebb valami régi ötleten dolgozni.
Anna: Kaja!! (nevet)
Fel tudtok idézni olyan pillanatot, amikor valami varázslatos történt, vagy éppen elkapott a flow?
Slava: Minden egyes alkalommal, amikor valami újat alkotunk, az egy varázslatos dolog. Az a pillanat, amikor kijössz egy kidolgozott kombóból, annyi örömet tud adni! És ez csak fokozódik, mikor először visszanézed videón. Valóságos esztétikai kielégülést nyújt. Olykor meg nyugalommal tölt el – mint amikor egy tökéletes képet lőttél, és először látod fotón.
Anna: Számomra minden egyes alkalom, amikor a rudat érintem, mágikus – csakúgy, mint a mozgás maga, általánosságban véve.
És akkor az ellenkezője: mikor voltatok kifejezetten csalódottak? Hogyan lehet ezen túllendülni?
Slava: Vannak napok, amikor egyszerűen semmi nem működik, és amikor a varázslatos pillanatok is elkerülnek. Ilyenkor régi dolgokat szedünk elő. Ugyancsak, mikor művészi válságba kerülünk, érdemes szünetet tartani és ezt arra használni, hogy önmagunkra reflektáljunk, pihenjünk és töltődjünk, mind testben és lélekben, és ezáltal új dolgoknak adjunk teret. Előbbiekből következően a mindennapos edzés nem a mi műfajunk.
Anna: Olykor fizikailag vagy kimerülve, és úgy érzem, nem működnek a dolgok. Ilyenkor mindig megoldás egy kiadós pihenés masszázzsal. Ami a csalódottságot illeti, még sosem éreztem magam annak: számomra az edzések mindig minőségi időtöltést jelentenek, én ebből nyerem a pozitív energiát. Szóval az én értelmezésemben „jó” edzés az, amelyikre elmentem (még akkor is, ha időnként ez csak a földön való gurulást jelenti, a rúd érintése nélkül).
Mit ad nektek a rúdtánc?
Slava: Rengeteg foltot, benőtt szőrt és száraz tenyeret (nevet) Komolyra fordítva a szót, testem és a lelkem nagyszerű formában tartásának a módját. A lelkemnek ez amolyan meditatív hely, a testemnek meg az edzőterem.
Anna: Itt tudom feltölteni a lemerült elemeimet, ezáltal értem meg jobban az érzéseimet, és a táncon keresztül tudok magamból kidolgozni dolgokat.
Ha éppen nem a rúdon vagytok / dolgoztok, akkor mivel töltitek az időtöket?
Slava: Utazással, új dolgok felfedezésével, minden téren – ételek, emberek, művészet, szórakozás.
Anna: (hallgat, így ez titok marad)
Szóló vagy páros? (Hiszen mindketten mindkét műfajban otthon vagytok…)
Slava: Sosem akarnék választani. Mindkettőt imádom!
Anna: Mindkettő! Lehetetlen választani!
Versenyzés, zsűrizés vagy tanítás?
Slava: Fellépés.
Anna: Nem tudnék választani! Mindegyik teljesen másfajta érzéseket vált ki belőlem, és másfajta kapcsolódást hoz létre az emberekkel. Egyikről sem mondanék le.
Mi lenne a legnagyobb álmod rúdtánc terén?
Slava: Készíteni egy rudas produkciót, ami bejárná a világot, és bemutatná a rúdtánc csodálatos művészetét.
Anna: Az én legnagyobb álmom, hogy minél tovább meglegyen az inspirációm, és minél tovább kihívásokat tudjak találni a rúdtáncban.
Szerző: EV