15.
Pole Theatre Paris // szubjektív feljegyzés és fotóriport
Pole Theatre Paris. Három nap, ahogy én láttam: az edző és az újságíró tollából. Judittal. Hankával és Natashával. Meg a többi bíróval. És jó nagy széllel.
1. nap - szombat
Párizs, megérkeztünk! Gyors lepakolás a szállodában, aztán elindulunk, hogy felfedezzük a verseny helyszínét, a Café de la Danse-t. Amolyan Soho-jellegű környék, tele jobbnál jobbnak ígérkező kis éttermekkel. Célhelyünkre egy kis eldugott mellékutcában bukkanunk. Fekete ipari roló, rajta nagy, narancssárga betűk hirdetik: megérkeztünk. Megnyugszunk, pontosan negyed óra alatt oda fogunk érni holnap is.
A nap második része városnézéssel telik, tele kihagyhatatlan látnivalókkal: Eiffel-torony, Notre Dame, Diadalív. A nap végén a számláló 18,9 km-t mutat... Este interjú Hankával, a város másik felében, Lolo Pole and Dance nevű stúdiójában, ahol hatalmas a belmagasság, és aranyszínűek a rudak! Közel pontosan érkezem, Hanka épp a workshop vége felé tart, még a fotózást is elkapom:
Gäelle, a Pole Theatre Paris egyik szervezője szórakoztat addig. Nagyon kedves lány, és hibátlanul beszél angolul. Közben Hanka is elkészül, bár rajta is látszik, hogy készen van aznapra. Leheveredik mellém a kanapéra, és belevágunk… azaz csak vágnánk, mert a bioinformatikai részek taglalását követően hirtelen nyílik az ajtó, és bevágódik Lisette Terrivel, majd Bendy Kate, aztán Dan Rose, és én csak pislogok. Kiderül, hogy vacsorára mennek, és csak ránk várnak. Gyorsan zárom is a beszélgetést, remélve, hogy amit eddig hallottam, az elég lesz egy interjúra, és már mennék is, mikor Lolo a maga könnyed franciás stílusában odaszól, hogy ugyan már, csatlakozzam hozzájuk.
Nyilván igent mondok. Gyorsan szedelőzködünk, és indulunk Lolo kedvenc thai éttermébe. Be ugyan nem jutunk, mert tele a hely és asztalt senki sem foglalt, így az utcán várakozunk. Oda érkeznek az étlapok is. Terri közben kockára fagy, mert kabát nélkül közlekedik, odaadom neki a sálamat. Ezt leszámítva azonban alapvetően vidám a hangulat, Lolo is kiválóan bírja egyre növekvő pocakjával az éjszakai álldogálást.
F11 körül jutunk be végül. Impozáns londoni akcentusú bírói társaságba csöppenek: Dan, Lisette, Terri, Bendy és a férje vesz körül, és csacsog boldogan mindenféle aktuális szakmai kérdésekről. Nem gondolnám, hogy nehezen boldogulok az angollal, de itt azért nekem is figyelnem kell. Egy idő után úgy érzem, az agyam felmondja a szolgálatot. Szerencsére pont addigra ér véget a vacsora. Éjfél után kicsivel széledünk szét.
2. nap - vasárnap
A verseny napja. Judit frissen ébredt, csak úgy duzzadt az energiától. Első utunk a közeli kávézóba vezetett, ahol nemzetközi hangulat és finom tea fogadott. Nem beszélve a búra alatt is rendkívül csalogató banánkenyérről, amit ugyan elvitelre kértünk, ám a boltig se jutottunk vele. A verseny helyszínére végül fél 12-kor indultunk el (közben még a kosztüm egy darabjáért vissza kellett szaladni…), és délre kényelmesen oda is értünk.
A helyszínen a színpad még szerelés alatt állt (hiszen a hely csak 10-kor nyitott, annál korábban nem kezdhettek neki a munkálatoknak), a versenyzők is lassan gyülekeztek csak. 13 óráig nem is történt gyakorlatilag semmi, kivéve hogy a pulton egyre gyorsabb ütemben fogytak a bekészített finomabbnál finomabb gyümölcsök. Majd lassanként beszivárogtak a zsűritagok is, a műszakosok felhúzták a rudakat tartó keretet, és közben beálltak az igen jó minőségű hanggal is. Végre elkezdődött a próba, “aki kapja, marja” alapon. Vagy negyed óráig két rúd között folyt a harc (főleg az izraeli versenyző hölgy volt nagyon aktív ezen a téren). Egyszer csak a fix rúd megadta magát, és kiengedték. Innentől kezdve mindenki csak forgó rúdon tudott próbálni, egészen a verseny kezdetéig, és még akkor is kérdéses volt, lesz-e egyáltalán fix rúd. Az eredeti forgó rúdon pedig már ekkor érződött, hogy nem forog eléggé. Jó versenynek néztünk elébe…
Végül n3-kor kezdődött el a verseny. Onnantól kezdve viszont minden profin ment: mint megtudtuk, a stúdió egyik tanítványa vállalta magára a műsorvezető szerepét, amit kiválóan teljesített is. Annak ellenére, hogy kizárólag franciául vezette a programot, még számunkra is szórakoztató volt. Emellett az is látszott, hogy jól feltalálja magát a spontán helyzetekben, tud énekelni-táncolni, nem akad el, ráadásul képes jó hangulatot teremteni a zsúfolásig megtelt teremben.
Először az Art kategória ment le, öt versenyzővel, utolsóként Judittal. Már az előtte levő, break-rúd fúziós műfajra szakosodott versenyzőnél is látszott, hogy nagyon csúszik a fix rúd, de mire ő sorra került, egy egyszerű ronde-ot nem volt képes megcsinálni a rúdon, nemhogy egy főnixet, amit azért nagyon sajnáltunk utána, mert egyébként szépen összeért a koreográfiája a versenyre. Lolo előre szólt, hogy mindenki pörgesse be a forgó rudat, mert le fog állni. Ez mondjuk Juditnál - akinek fél perces sora volt a rúdon - jó tanács volt, csak sajnos most kevéssé hasznos… Még nyújtás alatt összeismerkedtem Elodie Nebrával, aki végül a kategória nyertese is lett. Neki ez volt élete első versenye, nem is olyan régen kezdett el rudazni (előtte balettozott), és igazán jó sporttárs módjára viselkedett Judittal. Az ő produkciója nem is annyira az elemeivel, mint inkább a koncepciójával és az előadásmódjával hódított: egy ősrégi tengeri szörnyet alakított, aki próbál túlélni. Talán ebből is látható, hogy az Art kategória tényleg nem az elemekről szól, hanem az elképzelésről. Ezt bizonyítja a fehér kőszoborra mázolt második helyezett francia duó előadása is, akik a kiinduló pózt követően gyakorlatilag nem is jártak a rúdon.
A Drama kategória szintén tartogatott pár érdekesebb előadást: elsőként a már említett izraeli Maria Pipkináé (aki majd a PoleArt Italyn is fel fog bukkanni), akinek a produkciója számomra olyan katartikus erővel bírt, hogy bevallom, el is érzékenyültem a végére. Ennek ellenére az a francia lány nyerte meg a kategóriát, aki az Art kategória ezüstérmes duójában is szerepelt, ráadásul változatlan kosztümmel. Egy bipoláris embert alakított, és egészen addig semmilyen különösebb hatást nem gyakorolt rám a produkciója, míg a végén könyöknél fogva le nem "lógatta" magát a rúdról. Ott egy kicsit mindannyian meghökkentünk. Az akasztás túl hatásos volt. Ismét bebizonyosodott, hogy a kosztüm és a rudas tudás nem minden.
A Comedy műfaját nem volt kérdéses, hogy ki fogja megnyerni. Mr. XXL produkciójának már az elején is tombolt a közönség, nemhogy a végére! A striptease castingon ragadt takarító srác esete mindenkiből nevetést és óriási tapsot váltott ki! Szegény fiúról a backstage-ben aztán kiderült, hogy a chopstickben annyira szorította a mellkasát a rúdhoz, hogy megrepedt az egyik bordája. Hiába, a győzelmet nem adják ingyen. Viszont ő lett az összetett bajnok is. Ennek örömére féktelen örömtáncot járt a barátaival a díjkiosztón, á la Mr. XXL. A Comedy kategóriában emellett azért meg kell még emlékeznünk egy erős kezdő szinten levő lány Szellemirtók parafrázisáról (real szellem-asszisztenciával a program közben), valamint egy táncoló, uszonyos hableányról is - mindkettő érdekes elképzelés volt, és ideig-óráig még mulattató is. Habár a technikai tudás helyenként hagyott kivánnivalót maga után ebben a mezőnyben, azt azért meg kell hagyni, hogy mindenki nagyon kitett magáért, és számos briliáns ötlet valósult meg a színen. Az is nagyon tetszett, hogy segítőket lehetett használni a produkciók közben: jöhettek breake-elni, szellemeskedni, és mint az a későbbiekben kiderül, még cápázni is.
Végül a Classic kategória: azt hiszem, itt néztünk csak igazán kimerevedett szemmel. Míg a profi mezőnyben senki nem vetkőzött, itt a lányok jóval bátrabbak voltak. Nem elsősorban a mellbimbódíszekre gondolok, hanem arra, hogy volt, aki farkas álarcban négykézláb “vau”-zott egy másik nő lábai előtt, miközben az a botjával fenyegette. A művészi koncepciója máig tisztázatlan számomra. És az is, hogy a nézőtéren ülő 8-9 éves forma gyerekek szülei miből gondolták, hogy ez a fajta program nevelő hatással bír a csemetéjükre nézve... de hát tudjuk, a franciák sokkal lazábbak.
Judit végül a dobogó harmadik helyén végzett. Akármennyire is csúszott a fix rúd és leállt a forgó, én nagyon büszke voltam rá, mert rendkívül tudatosan és lelkiismeretesen készült a versenyre.
A hosszú délelőtt után következett a hosszú este. Láthatóan mindenki még szebb ruhában volt, mint délelőtt, és a nézőtéren még a délelőttihez képest is több ember ült. A lépcsőkön is alig lehetett elférni. Az esti mezőnyben aztán igazi meglepetések vártak ránk.
A Pole Dance stúdió oktatóinak látványos megnyitója után (ahol szintén lesérült egy ember, így ott is variálni kellett a koreográfián) Apolline Piccadaci, a konferanszié fekete kisestélyiben és továbbra is nyaktörő magasságú cipőben vonult be. Újból elmagyarázta a kategóriákat, bemutatta a zsűri tagjait, majd elkezdődött a profi mezőny versenye.
Az Art kategória legnagyszerűbb teljesítményét egyértelműen Louise Wawrzynska nyújtotta. Egyszerű ruhában, magabiztosan, csodálatosan szép és kerek koreográfiát láthattunk tőle. A kettő között Lisette és Terri tartott bemutatót, az előző este hallottak szerint "valamit a korábbi VB-s produkciójukból". Ez az összetákolt valami nekem vérprofinak tűnt továbbra is.
A Drama is tartogatott pár erős mondandójú produkciót, annak ellenére, hogy a rudat nem feltétlenül abban az arányban és formában használta mindenki, ahogy azt egy rudas versenytől elvártuk volna. Egy tehetséges táncos pár azt mesélte el a mozgás nyelvén, miként lehet feldolgozni egy kisbaba elvesztését. Mint azt vártuk, a kategóriát itt is Dima Shevchenko nyerte meg II. világháborús témájú koreográfiájával, ami azonban korántsem volt olyan átütő, mint a tavalyi Pole Art Cyprus-on. Mintha a lelkét valahol máshol hagyta volna. Lélegzetelállító elemek, minden a helyén (kivéve a rúd, ami a fonjik alatt azért rémisztően kilengett) - és mégsem. Ennek ellenére ez is bőven elég volt a győzelemhez. Megkapó volt Dan Rosen előadása is egy homoszexuális fiú gyötrelmeiről, Keeling Ashton pedig rendkívül vakmerő soraival szabályosan sokkolt, bár látszott, hogy nem teljesen kompakt az elképzelése. Később a zsűritagok elmondták, hogy mikor először látták egy másik versenyen ugyanezt, akkor még a sztori egy rákos nőről szól, mire ideért, azonban már egy visszavonult olimpiai bajnok személyes gyötrelmeiről. A paróka azonban ugyanúgy repült a közepén, és a tar fej ugyanúgy kiviláglott - talán ezért volt nehéz követni a történet fonalát. Ennek ellenére tényleg lélegzetelállító volt helyenként, amit művelt.
Ezután jött a Comedy műfaja, ahol annyi ötletes és tehetséges előadást láthattunk, hogy nem szívesen lettem volna a zsűri helyében. Vane Lunatica takarítónős produkciója pont a kora délután látott Mr. XXL fordítottja volt: rágógumi miatt “fennragadt” egykezes fix rudas kombója nemcsak szellemes, hanem rendkívül technikásnak is bizonyult. Nem véletlen, hogy ő lett a kategória nyertese is. Ugyanakkor ott volt Travis Scott is, nőnek öltözve, “lányai” társaságában. Ő is kilóra vette meg a közönséget azzal, hogy a véglegekig komolyan vette, amit csinál. Nagyon szerettük a tenger ezer arcát bemutató produkciót is, búvártalpakkal és cápával, de Markus Schögl fagylaltárus produkciója is igen színvonalasnak bizonyult.
Következett a várva várt Classic. Doris Arnold nyitotta a sort intim, “csak magamnak táncolok ma este” életérzésű számával. Személy szerint azt gondolom, ebben a műfajban ő hozta leginkább a klasszikus rúdtáncot. Ha nem lett volna Yvonne Smink, talán meg is nyerte volna a kategóriát. De hát volt. Yvonne, akit eddig soha nem láttunk magassarkúban, ezúttal sem hazudtolta meg saját magát: látszott, hogy egyfajta stílusgyakorlatnak tekinti a műfajt, és amit csak lehet, kihozott belőle. Természetesen mindezt a saját stílusában. Szokatlan, ázsiai témájú, ötletes koreográfia, őrülten nehéz kombinációkkal, mégis csipetnyit szexi - ez bizonyult a nyertes mixnek, még összetettben is.
Yvette láthatóan meglepődött azon, hogy ő lett az összetett bajnok. Ez ma egyértelműen az ő estéje volt.
Este 11-kor ért véget a program úgy, hogy Bendy Kate bemutatója valahogy kimaradt. Talán az idő hosszúsága miatt, talán más okból. De annyira nem is bántuk, mert addigra már mindenünket elültük. Nagyon színvonalas volt mind a műsor, mind a szervezés - ezt állapítottuk meg a végén.
3. nap - hétfő
Utolsó nap, találkozó Natashával. Hogy ne legyen gond, mindent előre leszerveztem. Természetesen a mai interjú sem ment simán. Loloék ismét ebédelni készültek. Bendyt a magántanítványával és az utána következő fotózásával hátrahagytuk, míg a többiekkel átruccantunk a már jól ismert thai étterembe. Úgy volt, hogy Yvonne is csatlakozik, de feltehetően útközben eltévedt, vagy csak már túl fáradt volt, hogy velünk tartson, mert ebéd végéig nem bukkant fel. A múltkor az asztalnál mindenki angolul beszélt, ezúttal a változatosság kedvéért franciául, úgyhogy most, ha akartam volna, sem értettem volna, miről szól a társalgás, bár a latin eredetű szavakból és a gesztusokból viszonylag nagy pontossággal be tudtam lőni a beszélgetés témáit. Az interjú végül úgy készült el, hogy Natasha két falat között válaszolt valamit arra, amit én szintén két falat között kérdeztem tőle. Jegyzetelni természetesen esélyem sem volt. Hazafelé menet a metrón pár szót feljegyeztem egy darab papírra, és körülbelül ennyi. A többit meg majd emlékezetből. Párizs, pipa.
Szerző: VE