06.
"Minden este kockára teszem az életemet" - interjú Saulo Sarmientoval
Nemcsak a nők, de a férfiak is elismeréssel adóznak a kinézetének. Kettőből sosem tud választani, és csak heti egyszer eszik édességet. Imádnivalóan kíváncsi, miközben végtelenül inspiráló és nyitott. Saulo Sarmientoval, a Cirque de Soleil lengőrúd-művészével beszélgettünk hol a kocsiban, hol a Gellérthegy oldalában sétálva, hol éppen egy isteni túrógombóc mellett…
A Kanári-szigeteken születtél… hogy kerül egy ottani fiú onnan a Cirque de Soleil-be, a világ talán leghíresebb cirkuszi társulatába?
Gyerekként egyszer megláttam őket a tévében. Teljesen magával ragadott. Mondtam is a szüleimnek, hogy én is itt szeretnék majd fellépni. Nyilván ők ebben akkoriban kevésbé hittek, hiszen mégiscsak onnan ez nagyon távoli álomnak tűnt, de azért tornára járattak. Később aztán átköltöztem Madridba, és ott elvégeztem az egyetemet, profi táncos lettem, majd kitanultam a különféle légtorna-eszközöket. Idő volt, mire eljutottam a rúdig, de egyből nagyon megtetszett.
Aztán szinte rögtön sikerült is megnyerni a 2012-es Pole Art versenyt.
Ez volt a második versenyem, akkor alig 2 hónapja rudaztam még csak. A kosztüm az utolsó pillanatban érkezett, a koreográfiát 3 nappal a verseny előtt raktam össze, el sem akartam indulni. Végül csak rábeszéltek.
Örök kérdés marad, hogy a végén a kényszerzubbony-szerű inget fel akartad-e még kapni a földről?
Ezt már sokan kérdezték tőlem. Azt hiszem, igen, csak nem sikerült elkapni (nevet). Ettől függetlenül tetszett, hogy így lett vége, mert így nyitva maradt az egész. Jó, ha nem teljesen egyértelmű a történet, és el lehet rajta gondolkodni…
A levegőben egy-egy előadás alkalmával akár 8 méterre is felhúznak… volt már olyan, hogy necces volt odafent?
(gyorsan keres egy fát a Gellérthegy oldalában, és addig nem is válaszol, míg nem le nem kopogja rajta): Nem, szerencsére velem nem fordult elő, és remélem, nem is fog. Igen, benne van a pakliban, hogy történhet valami, gyakorlatilag minden este kockára teszem az életemet, de próbálok nem erre gondolni. Mikor fellépek, 100%-ban ott vagyok, csak arra fókuszálok. Mindamellett, hogy a Cirque előadásain a szerződés szerint tilos változtatni, annak mindig pont ugyanúgy kell kinéznie, ez a másik oka, hogy soha nem improvizálunk műsor közben.
Biztos sokan kérdezték már, hogy nem unalmas-e ennyi éven át mindig pont ugyanazt csinálni a színpadon…
Rengetegen. De aki művész, tudja, hogy két előadás sohasem egyforma. Olyan nincs. Évek alatt pedig belülről is sokat fejlődik, érik a produkció közben. Én szeretem ezt a fajta folyamatot, sokkal inkább, mint egyetlen egyszer, legfeljebb kétszer előadni valamit. Többek között ezért sem versenyzem. Meg persze amiatt, mert az számomra nagyon stresszes (nevet).
Na, és a workshopok?
Tanítani nagyon szeretek. Éppen ezért csak annyit vállalok belőlük, amennyihez kedvem van, mert ha tanítok, abba mindent beleadok. És 3 workshopnál többet egy napon nem is tudok tartani, teljesen kivesz már ennyi is. Sokan egyébként azt gondolják, hogy a workshopokon is azt tanítom, amik az ún. signature trükkjeim, aztán meglepődnek, mikor kiderül, hogy ennél jóval több mindent kapnak. De persze workshopok csak akkor férnek bele, amikor éppen nem valamelyik Cirque show-n dolgozom.
És ezt a rengeteg fellépést hogyan lehet bírni?
Most épp véget ért egy Cirque show, és a családdá formálódott csapat szétszéledt, én is egy évnyi pihenőt tartok. Természetesen ettől függetlenül külön fellépéseim vannak. Őszintén szólva, most már annyi felkérést kapok, hogy szerződtettem „helyetteseket” is: 2 ukrán és egy argentin fiút. Ha éppen nem érek rá, vagy nem ragaszkodnak személyesen hozzám, ők adják elő ugyanazt a show-t, amit én. De persze van, amikor kifejezetten engem szeretnének látni a színpadon, pont úgy, ahogy valamelyik videón láttak. Ezért is fogok például most éppen karácsonykor Hong Kongban turnézni.
Akkor most már nemcsak művész, hanem menedzser is vagy…
Pontosan. A napjaim jelentős része szervezéssel telik. Szerződéseket egyeztetek, felügyelem a „helyetteseim” dolgait, e-mailekre válaszolok, repjegyeket foglalok (csak ez év végéig legutóbb közel 5 órát vett igénybe), stb. Ezen felül új show-kat is koreografálok, és ezeket be is tanítom nekik.
Milyen emlékezetes előadásokat tudnál felidézni?
A Hattyúk tava a Luzerni Szimfonikusokkal mindenképpen az volt. Emlékszem, teljesen a hatása alá kerültem, valósággal átszellemültem. Élő zenével, ráadásul nagyzenekarral a háttérben Csajkovszkij remekművére előadni… libabőrös leszek még most is. Azóta próbáltuk újra összehozni ugyanezt az előadást. A végén már ott tartottunk, hogy ingyen is vállaltam volna, de sajnos nem jött össze, a technika olyan drága lett volna. És persze többen is szerették volna ugyanezt látni máshol úgy, hogy felvételről megy a zene alatta, de egyszerűen annyira különleges volt az eredeti élmény, hogy ebben a formában nem vállaltam. Most egyébként dolgozom egy olyan változaton, ami a Hattyúk tava egy modern, remixelt változatára készül, és így legalább számomra más.
Amikor éppen nem a színpadon vagy, mit szeretsz csinálni?
Utazni. Bevallom, ez a másik legjobb dolog a szakmámban, hogy rengeteg helyen járhattam már a világban, és ez csak még inkább arra ösztönöz, hogy újabb és újabb helyeket fedezzek fel benne. Valószínűleg mindig is vágyni fogok arra, hogy új dolgokat tapasztaljak meg – meséli, és élvezettel tolja be az Eszterházy tortát a szájába. De csak heti egyszer csinálok ilyet, és a cukormázat nem eszem meg róla, mert az lehet a legdurvább! (nevet)
Érdekességek Sauloról:
- Csak háromféle színt visel: fehéret, feketét és sötétkéket
- Kedvenc édessége a Tiramisu
- Ruhái többsége a Zarából van, mert útközben sosem tudja előre, hogyan fogják mosni a ruháit
- Balkezes, de a jobb keze az erősebb a rúdon
- Álma, hogy eljusson Japánba és Új-Zélandra
Szerző: VE