19.
"Mindig én voltam a furcsa lány" - interjú Marion Crampe-pal
Bárki, aki figyelemmel kíséri Mariont, tudhattja, hogy teleaggatták díszes címekkel, mint a ‘Rúd Tündére’, stb. Nem győzik dicsérni, de tényleg. Az ilyenek hallatán sosem tudom, mire számítsak. Überzen? Hippis lazaság? Spiritualitás? Földöntúli nyugalom? Túláradó kedvesség? Döntsétek el Ti a lenti interjú alapján, mely májusi Pole Theatre Hungary látogatása alkalmával készült.
Balett, jazz, hip-hop. Mindegyik irányzatot kipróbáltad. Hogyan hatottak ezek a rudas fejlődésedre?
Őszinte leszek, egyikben sem voltam különösebben jó. A stílusom miatt az emberek azt hiszik, képzett balett-táncos vagyok. Balettoztam, és mint minden kislány, lelkes is voltam, de nem voltam jó benne. Hip-hopban sem voltam jó, bár azt inkább a magaménak éreztem, de a balett nem ment. Szenvedtem és még a tanárom is azt mondta, nem igazán fekszik ez nekem. Ahol most tartok, az annak az eredménye, hogy megszűnt érdekelni mások véleménye.
Egyszer Patrick Dupond, a híres francia balettos azt mondta, biztosan sokat balettozom, de megmondtam az igazat, hogy nem ez a helyzet. Úgy mozgok, ahogy a testem mozogni akar. Amikor elengedtem az elvárásokat és a vágyat, hogy balettosként mozogjak, onnantól fogva természetes lett a mozgásom, és elkezdett úgy kinézni, mintha a konziban tanultam volna a táncot.
Nagyon fiatal voltam, amikor ezekkel foglalkoztam és nem voltam túl magabiztos, mégis imádtam szerepelni. Sokat is léptem fel a hip-hopnak köszönhetően, így sok tapasztalatot szereztem. Természetesen részei ezek az utamnak, de az igazi fordulópont az volt, amikor megelégedtem magammal. Azt táncolom, amit érzek.
A rúd kitölti az életed, hiszen oktatsz is, modellkedsz is. Mit adott neked a rúd?
Meg akarsz ríkatni? (nevet) A rúd által szereztem barátokat. Magányos ember vagyok, ami furcsán hangzik, de mindig is kicsit egyedül éreztem magam, mert más vagyok. Nem voltam soha félénk, de nehezen alakítok ki kapcsolatokat. Mindig én voltam a furcsa lány. 5-6 éves koromban már értetlenül álltam a tény előtt, hogy nem értenek meg az emberek.
Ebben a közösségben, életemben először nem érzem magam különcnek, illetve rájöttem, hogy másnak lenni jó. Elfogadnak. A legjobb barátaim rudasok, de nem azért, mert mással elutasító vagyok, hanem mert rengeteg fantasztikus embert ismertem meg. Mindenki megbízik a másikban, érdekes dolgokat csinálnak magánemberként, értelmesek. Elképesztően gazdag közösség ez.
A rúdtánc magabiztossá tett, hiszen már tudom, a furcsaságom az erőm. Találtam egy munkát, egy művészeti formát, ami iránt szenvedélyesen érzek. Az emberek néha csodálják, hogy nem untam még bele, hogy tudok minden nap edzeni. Nem azért edzem, mert kell. Persze, ez a munkám, felkelek reggel, és míg más az irodába megy, én addig a stúdióba, hiszen ez a hivatásom. Azért csinálom, mert ez nekem az üzemagyag és imádom.
Szerencsés vagyok, mert találtam egy férfit, aki nemcsak elfogadja, de támogatja is az életvitelem. Támogat és mindenre figyel. Ha most vele készítenél interjút, tudná, hogy ki kicsoda, ismeri az összes nevet. Találkozott már az összes rudas barátommal, és alig hiszi el, hogy a legnevesebb rudasok jártak a házában. Időt töltünk együtt mint barátok, és ez a támogatás csodálatos. Még őt is a rúdnak köszönhetem, hiszen a Barcelona Pole Camp alkalmával találkoztunk először. Gyakorlatilag a rúdtánc adott nekem mindent.
Ő mivel foglalkozik?
Mérnök, saját cége van. Imád sportolni. Bringázik és Iron Man-eken vesz részt. Az esküvőnk előtti napon indult az Iron Man Világversenyen, az volt a második triatlonja. Földönkívüli. Így is hívom, Alien-em. Ezen kívül fest, kezeli a honlapomat, a merch-ömet. Mindent csinál. Fantasztikus ember!
Rengeteg címet a magadénak tudhatsz, többek között a Legpozitívabb Példaképnek is választottak már a rudas közösségben. Mit gondolsz, miért fontos megfelelő, pozitív példát mutatni?
Nem azért csinálom, amit csinálok, hogy címeket nyerjek. Lehet, valaki azt hiszi, hogy a viselkedésemmel valamit el akarok elérni, de én egyszerűen ilyen vagyok. Ez nem feladatom, egyszerűen úgy gondolom, így kéne csinálni, és nem kéne díjakat, címeket adni érte. Mind mások vagyunk, más a kulturális háttér, a hit, a gondolatok. Lehet hogy ugyanazon mondatomat máshogy fogadják Chilében és máshogy Koreában. Más az ország története, más a kultúra, mások az emberek. Én csak csinálom, amit csinálok, és örülök, ha valaki ezt elismeri, de nem várok el semmit. A közösség már önmagában pozitív és támogató.
Ma, mikor bejöttem a stúdióba, úgy mutatkoztam be, mint Marion. De néha valaki úgy mutat be “Ő itt Marion, híres”. Nem igaz. Csak Marion. Itt ülök, beszélgetek Veled, ennyi. Violá! Holnap fellépek, emberek elvárnak tőlem egy előadást, ennyi.
Változtam a karrierem miatt, de eljutottam oda, hogy elégedett vagyok. Szeretek 30 fölött lenni, ez a legjobb. Az élet harminc után kezdődik. Elégedett vagyok, és akinek nem tetszik, ne nézzen ide. Van egy népszerű videóm, és nem egy rosszindulatú hozzászólás érkezik. Nem veszem magamra, de nem realizálják az emberek hogy elolvasom a kommenteket. Lehet véleményed, de nem szabad elfelejteni hogy a másik oldalon egy emberi lény van. Elviccelem az ilyen helyzeteket, és így ők is más megvilágításban látják a dolgot. Azért is válaszolok, hogy változást idézzek elő.
Mint tanár/edző, milyen értékeket képviselsz?
Nálam nincs telefonozás. Nagyon ritkán. Nem azért, mert nem akarok felvételeken szerepelni, hanem mert vissza akarom hozni az emberek közötti kapcsolatokat. Mikor elmész egy-egy workshop-ra, lehet tudat alatt, de új emberekkel akarsz találkozni. Közben pedig elfelejtjük, hogy a legjobb számítógép az agyunk és a testünk. Visszatérve, az előbbi szabály sok embert frusztrál elsőre, de aztán megértik. Vannak akik nem emlékeznek a trükkök neveire, mire vége az órának, és akkor tudom, valami elcsúszott. De akad, hogy óra után jönnek az üzenetek, hogy a tanítványaim még mindig “lebegnek”. Na, én ezt akarom.
Azt is igyekszem kommunikálni, hogy a megfelelő technikával és fegyelemmel minden lehetséges. Mikor reggelente felkelek, én sem az az erős, hajlékony lány vagyok az instagramról. Sok bemelegítés kell. Csomó minden, amit csinálok nagyon látványos, de kivitelezhető. Vannak dolgok, amiket nem tudok megcsinálni, de általam nagyrabecsült rudasok igen. Azzal dolgozom, amim van és amim van, abból alkotok valami nagyot. A diákok is az óra végén elégedetten nyugtázzák, hogy “Jé, meg tudom csinálni”. Én megmondtam. Ezt próbálom minden órámon átadni.
Úgy tudom, a tanítványaid is inspirálnak. Van idevágó történeted?
Igen! Pont ma tanítottam egy trükköt és az egyik lány rosszul csinálta, aztán megláttam… “Ez eszméletlen jó!” Nem adott irányba hajtotta a lábát, hanem a másik irányba. Ezt magammal viszem és tovább “főzöm”, szuper volt. Ez nagyon gyakran megtörténik. De ha megfigyeled az instámat, nem követek sok rúdtáncost. Figyelemmel kísérem őket, de azt akarom, hogy a falamon lévő tartalom feltöltse a lelkem valami mással, mint amit minden nap csinálok. Követek festőket, rajzolókat, szobrászokat, figyelem őket és megpróbálom átemelni azt, amit csinálnak, az én művészetembe. Illetve sok tanítványom megtalálja a maga kiskapuját, ha nincs még meg a technikája egy trükk kivitelezésére. Szeretem ezt látni, ezért figyelek.
Most lesz az első Pole Theatre Hungary. Mit szeretsz ezekben a típusú versenyekben?
A Pole Theatre a kedvenc versenyem. Először is nincs olyan sok versenyző. Jó csak egy kis ízelítőt kapni a különböző stílusokból, éberen tartja az ember érdeklődését és szenvedélyét. Amikor számtalan előadást kell végignézni, az ember belefásul, ráun. Mivel itt kevesebb a versenyző, jobban értékeljük a versenyszámokat. Átélhetjük a kreativitást. Engem mindig lenyűgöz a középhaladó kategória. Lehet, hogy nincs olyan elsöprő technikája a versenyzőknek, de az előadásaik mégis fantasztikusak.
Ez a verseny összehozza az embereket a világ minden pontjáról. Minden tiszteletem Michelle-é és Maddie-é, amiért összehozták ezt a nagyszerű eseményt. Megtisztel, hogy zsűrizhetem a versenyeket. Most jövök Párizsból, ezután pedig irány az USA. Remek érzés új tehetségeket felfedezni. Alig várom a versenyt.
Mit szeretsz a zsűrizésben és mik a zsűrizés kihívásai?
Nagy felelősség. Az emberek azt hiszik, csak ülsz és kritizálsz, pedig ez komoly munka. Figyelni kell és összpontosítani. Más egy Pole Theatre-t zsűrizni, és más egy sportversenyt. Vannak szabályok, de nagyobb a művészi szabadság. Én arra vágyom, hogy valaki megérintsen, de nem feltétlenül akarok sírni egy szomorú történeten. Akár most is tudnál nekem olyan mondani, amitől bőgnék. Azt akarom, hogy a lelked érintsen meg, de nem feltétlenül a drámád vagy a szomorúságod, hanem a történeted. Összességében nem a trükkök számítanak - persze számítanak, hiszen ez mégis csak rúdtánc - hanem az összhatás. A középhaladók mindig lenyűgöznek, amint előadják a történetüket, nagyon inspiráló.
És persze, ki kell választani egy győztest, ezért vannak szabályok, de mindig adok visszajelzést, hogy tudja a versenyző, miért annyi pontot adtam, amennyit. Bármikor bárkinek nagyon szívesen adok visszacsatolást.
Milyen bírának tartod magad?
Szigorú vagyok, de nem fogok pontot levonni azért, mert egy pillanatra nem spicceltél. Inkább elvárásaim vannak. A saját magammal szembeni elvárásaim nagyon magasak, mint minden művésznek. Tehát hozom az elvárásaimat, de tisztában vagyok azzal, hogy a versenyzőknek nem ez a munkája. Ezek az emberek dolgoznak és ezen felül megalkotják ezeket a fantasztikus előadásokat. Így az elvárásom egy megértéssel párosul.
Láttam egy lányt Horvátországban. Nem voltak tökéletesek a mozdulatai, de egy részeg lányt alakított, olyan finoman, olyan ízlésesen. Aki nézte, magát látta azon az alkalmon, amikor sikerült kicsit felönteni a garatra. Mindenki rúgott már be. Lehet, nem Ő volt a legjobb táncos, de arra a versenyszámra emlékszem.
Mit csinálsz a rúdon kívül?
Imádok sportolni. Amikor a férjem az Iron Man-re készült, én is vele edzettem, így legalább láttam. Lassan többet úszom, mint Ő. Úszni vagy futni szoktunk reggelente, amikor otthon vagyok. Nagyon szeretek még olvasni is, és sok dokumentumfilmet nézünk a férjemmel. Emellett kirándulunk, és a lehető legtöbb időt töltjük el a természetben. Ide kapcsolódik, hogy vannak telefonokra vonatkozó szabályaink is: elzárjuk őket időről időre, illetve, nincs telefonozás kávé és étkezések közben, sem pedig a reggeli puszi előtt. Így kommunikálunk, beszélünk, kapcsolódunk. Ja, meg szeretek egyedül vásárolni is. Ezenkívül minden nap meditálok, hogy feltöltsem magam azok után, amit átadtam. Szeretek borozgatni, jó zenét hallgatni barátokkal, jól érzem magam otthon. Szeretek élni.
(fotók: Marion által rendelkezésre bocsátva)
Szerző: Tamás Andrea