12.
A tanítás marad mindig is a legnagyobb szenvedélyem - interjú Sarah Scott-tal
Szexi, vidám és kreatív. Saját rúdtánc-márkája van, kedvence a low-flow, és 10 év alatt sem unt rá a rúdtáncra. Sarah Scott-tal beszélgettünk.
Mi vitt rá, hogy elkezdj rudazni?
Éppen új kihívásokat kerestem. Egyik barátnőm magával vitt rúdtáncra, és teljesen rákattantam! Számomra tökéletes elegye volt a táncnak és a fitnesznek. Úgy éreztem, új inspirációkat kaptam. Hazamentem, és egész este rudas videókat néztem YouTube-on. Próbáltam annyi rúdtáncot magamba szívni, amennyit csak lehetett. Soha előtte nem fogott még meg ennyire semmi.
Kik voltak a példaképeid?
Sokat néztem annak idején Alethea Austin-t, Karol Helms-t, Tara Karinát (akinek rengeteg garázsvideója készült), Felix Cane-t, Panterát, Jenyne Butterfly-t és Zoraya Judd-ot, valamint az egzotikus vonal dinamikusabb képviselőit, így például Spyda-t és Magic-et. Szerintem ez volt az az időszak, amikor a YouTube-on fellelhető valamennyi rudas videót láttam. Amit és ahogy ők a rúdon műveltek, semmihez sem hasonlított. Tetszett a mozgásukban rejlő erő és kecsesség. Manapság nyilván lehetetlen lenne az összes rúdtáncos videót végignézni. Viszont az biztos, hogy a videók számának a növekedése nagyon nagy hatást gyakorolt a műfaj fejlődésére. Számomra minden nap újabb inspirációt jelent az Instagram. Tetszik, hogy nem kell ahhoz se világbajnoknak, se világhírűnek lenned, hogy másokat motiválj. Mindamellett, hogy így saját példaképeim száma egyre nő, egyesek mindig is ki fognak emelkedni közülük: Yvonne Smink a végtelen kreativitása miatt, Marlo Fisken, hiszen ő bármit csinál, egy istennő, vagy éppen Doris Arnold, akinek a táncát nézve gyakorlatilag elolvadok.
Mikor új koreón töröd a fejed, hogyan építed fel?
Ez nagyban függ a koreótól, de általában meghallok egy számot, ami megtetszik, és a köré építem az egészet. Számtalanszor meghallgatom a számot, és megpróbálom elképzelni, mit akarok kifejezni általa, mindezt milyen tempóban, milyen témával, milyen színekkel és ruhában, stb. Ezt követően blokkokra osztom a számot, és elkezdek rájuk külön-külön improvizálni, vagy kipróbálok pár kombót, és megnézem, miként működik. Vezetés és repülés közben például rengetegszer koreografálok, az sokat segít.
Mi tekintesz az eddigi legnagyobb szakmai eredményednek a rudas karriered során?
Azt, hogy XPERT Pole and Aerial Fitness Master Trainer-i fokozatot szereztem. Imádok tanítani, számomra ez egy hatalmas megtiszteltetés volt – és az is marad.
Mik jelentik a legnagyobb kihívást számodra a rúdon?
Egyedül edzem, nincsen tanárom. Ez azt is jelenti, hogy lassabban fejlődöm az új trükkök tekintetében, hiszen nincs, aki segítsen. Manapság, mikor egyre durvább trükkök születnek, arra törekszem, hogy amit tudok, azt biztonságosan sajátítsam el, és elfogadom, hogy számomra így tud működni az edzés. Nagyon szeretem a talajrészeket és a táncos elemeket, talán emiatt sem érzem azt, hogy sok mindenről lemaradnék közben.
Mit gondolsz a kudarcról és a sikerről?
A kudarc sosem esik jól az adott pillanatban. Ennek ellenére azt gondolom, hogy amíg képesek vagyunk nagyobb távlatokban gondolkodni, addig a kudarc egy szükségszerű, elkerülhetetlen része a sikernek. Ez is része az útnak, bármilyen közhelyesen is hangzik. Sokszor inkább a kudarctól való félelem az, ami leblokkol, semmint a hibázás maga (ami inkább motiváló). Nekem például volt olyan évem, amikor egy adott versenyre be sem jutottam, a következőben pedig ugyanazt a versenyt megnyertem! Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a sikert meg kell ünnepelni, és adott esetben megosztani másokkal – hiszen mindig van egy kisebb csapat is az eredmények mögött, legyen az a legapróbb siker. Ekkor is fontos, hogy ne feledkezzünk meg azokról, akik ennek elérésében segítettek és támogattak.
Mik a jövőbeni terveid?
Terveztem, hogy idén újra versenyezni fogok, de családi okok miatt végül visszaléptem. Az év második felére még nincsenek konkrét terveim. Mindenesetre soha nem mondom, hogy soha, így még bármi lehet, azonban az én igazi szenvedélyem a tanítás és a saját márkám építése.
Honnan jött ez utóbbi ötlete?
Ez egészen természetes módon alakult ki. Mindenesetre nagyban bátorított és támogatott benne Stacey Snedden [a Pole Theatre UK, a Pole Theatre World és számos másik híres verseny szervezője - a szerk.]. Mindig is azt mondta, érdemes olyan márkát építeni, amire büszke lehetek, és ami köré hosszú távon is üzletet lehet építeni ebben az iparágban. Mindezt nem a pénzért csinálod, hanem azért, hogy benne maradj a rúdtánc-ipar véráramában, ami számomra mindig is erős motiváció volt. Az egyik barátom tervezett nekem egy logót, én pedig nekiálltam pólókat nyomtatni. Mindez odáig jutott, hogy felvettem az első alkalmazottamat, Vanessát, aki a mai napig együtt dolgozik velem. A vőlegényem, Adam pedig talált egy gyárat, ahol le tudtuk gyártatni az első saját szériát. Emellett mindig is nagy álmom volt, hogy online kurzusokat indítsak, így mikor elindult az Off The Pole, nem volt kérdés, hogy a kettőt egy márka alá vonjuk.
Térjünk még vissza kicsit a social médiára: 142 ezer Instagram követőd van, ami rengeteg. Nyilván számos észrevétel / megjegyzés érkezik a posztjaidra. Hogyan kezeled ezeket?
Hol jobban, hol kevésbé jól. Őszintén szólva elég nehéz megtalálni az egyensúlyt. Nyilván nem akarok folyton a telefonomon lógni, ugyanakkor nagyon szeretek kapcsolatba kerülni azokkal, akik időt szántak arra, hogy valamit írjanak a posztom alá, esetleg bejelöltek a sajátjukon. Szóval igyekszem reagálni, de azért időről időre tartok telefonmentes időszakokat. Személy szerint szeretem az Instagramot, meg hogy összeköt más rúdtáncosokkal, akik közül 10-ből 9 pozitív kommentelő. Spam-mel és trollokkal nem foglalkozom, szerencsére negatív dolgokból nem túl sok akad. Egyébként is érdemes reálisan tekinteni ezekre – sokan csak mások hírnevét megragadva igyekeznek feltűnést kelteni, vagy éppen az ő hátukon felkapaszkodni. Ezen túl mindig nézem a követőim nemének arányait, és figyelek arra is, hogy olyan kellemes elegye legyen a posztjaimnak, ami számomra és a közönségem számára egyaránt élvezetes.
10 éve rudazol… mi az, ami még mindig tud motiválni?
Imádok edzeni! Imádom megosztani a szenvedélyemet másokkal is, melynek legjobb eszköze a tanítás. 10 év alatt ez a lelkesedés semmit nem fakult. Addig szeretném csinálni, amíg élvezem. Volt egy stúdióm 2,5 évig, de úgy éreztem, tulajdonosként nem tudok eléggé a tanításra fókuszálni. Nagyon sok rúdtáncos, aki úgy dönt, hogy a rúd lesz a hivatása, elveszti a rúdtánc iránti szeretetét, hiszen mindez nagyon sok energiát igényel, közben pedig nem marad idejük arra, hogy kísérletezzenek a rúdon! Én is keményen dolgozom azon, hogy megfelelő egyensúlyt alakítsak ki a saját edzésem, a tanítás, az üzlet és a többi rúdon kívüli – felfrissülést jelentő - hobbijaim között.
A saját edzéseim tekintetében amúgy elég maximalista vagyok, és simán gyakorlom ugyanazt mindaddig, amíg azt nem érzem, hogy most már teljesen értem a mozdulatot. A tanításhoz ugyanis muszáj érteni a trükkök felépítését, miért működik vagy éppen miért nem, ismerni kell az adott trükk különféle tudásszintű változatait, variációkat, előkészítéseket, különféle belemeneteleket és kijöveteleket. Azt vettem észre, hogy az ilyenfajta részletes megközelítés nemcsak a tanításban, hanem a saját gyakorlásom során is sokat segít.
Ezek után még az érdekelne, mire vagy a legbüszkébb…
Arra, amikor üzeneteket és videókat küldenek nekem számomra ismeretlen emberek azzal, hogy miattam kezdtek el rudazni, vagy éppen az én videóim láttán ugrottak neki egy-egy kombó megtanulásának. Már önmagában az is nagyon hálássá tesz, hogy ennyi emberrel meg lehet osztani a rudazás örömét. Számomra ez egy valódi hivatás.
Fotók: The Image Cella
Szerző: VE