28.
“Nem vagyok az a súlyos önkínzó” - interjú Holoda Péterrel
14 évesen találkozott a tánccal, aztán érettségi után rögtön csatlakozott az ország egyik legjobb társulatához, a Compagnie Pal Frenak-hoz, és velük együtt bejárta a fél világot. Majd másfél évvel ezelőtt szembejött egy újabb szerelem: a rúdtánc. Mi főként ez utóbbiról faggattuk Holoda Pétert, az Artistic Pole Competition férfi kategóriájának mindössze 25 éves nyertesét.
Minek tartod magad: rúdtáncosnak, színésznek, táncosnak vagy sportolónak?
Ez elég összetett. A színházban szükség volt a technikai tudásra. Ott ez az alap. Erre kellett ráépíteni a művészi szemléletet. Ehhez hozzátartozik némi színészet is, hiszen a testünkkel és arcunkkal is játszanunk kell. A rúdtánchoz pedig elengedhetetlen a fizikai felkészültség, vagyis itt felbukkan a sportolói oldal is. Eddig táncművésznek mondtak. Hogy most minek mondanának? Tényleg nem tudom.
Na jó, de te minek tartod magad?
Inkább táncművésznek. Csak most megfűszereztem az eddigi művészetemet némi rúdtánccal, afféle kiegészítőként. Nem akarom, hogy sportteljesítménynek tűnjön az, amit a rúdon csinálok. Ne csak az akrobatikáról szóljon a produkcióm, inkább művészi legyen. Ez egyébként nem olyan egyszerű a kötött elemek miatt. Valódi kihívásnak számít ezek közé betenni bármiféle művészi mozgást. Aztán az sem segít, hogy a kezünket sokszor nem lehet használni. Táncosként ez pláne korlátoz. Sok esetben a lábunk izmaival kell odaszorítanunk magunkat a rúdhoz, miközben még a kezünkkel is tartjuk magunkat. Így elég kötött a mozgásterem, alig van lehetőség bármilyen egyéb mozgásra. Emiatt rengeteget kell foglalkozni azzal, hogy végül szép legyen a produkció.
Mindezek nem túl erős korlátok egy művésznek?
Furcsa volt az elején. De azt se felejtsük el, hogy időnként azért lejövünk a rúdról, és a talajon meg már lehet táncolni. Igazából most kezdek el szárnyalni ezen a téren. Úgy látom egyébként, a talaj nincs annyira kihasználva a rudas produkcióknál: általában akrobatikus elemekből és kitartott, feszes mozdulatokból áll össze egy versenyszám, kevésbé mutatkozik meg a művészi jelleg. A sportolói múlttal rendelkezők fantasztikus tudása mellett szerintem érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni a művészi, táncos mozdulatok beemelésére a rúdtánc világába, ami már pár versenyzőnél meg-megmutatkozik, de azért még ez a ritkább.
Mi kell szerinted ahhoz, hogy ez változzon? Kezdjen el mindenki táncórákra járni?
Van erre egy nagyon szép mondatom, amelyet bátran hangoztatok. Ha én táncművészként képes voltam sportolói útra lépni, akkor egy sportoló is képes fejleszteni a tánctudását. Vannak fantasztikus balett órák, amelyek segítenek ebben. Az Operaházban egykor fellépő Kossuth-díjas művészek tartanak ilyen az órákat, ezeken részt vehet bárki. Tőlük rengeteget lehet tanulni. Az itt megszerzett tudás aztán a rudas trükkök közti átkötő mozdulatokon is látszódni fog.
Én ezt értem, csak tudod, mi a baj ezzel? Az, hogy te teljes munkaidőben művész voltál, míg a különböző rúdversenyeken fellépők jelentős része munka mellett igyekszik fejlődni…
Mindenki eldöntheti, hogy neki mennyire fontos ez. Ha valóban az, akkor muszáj tennie érte és energiát fektetnie belé. Egy bizonyos szint után elengedhetetlen, hogy erre is komolyabb figyelmet fordítson. A nemzetközi mezőnyben is ez a trend.
A hazai versenyek számodra mit jelentenek?
Sosem versenyeztem korábban, úgyhogy én nagyon hálás vagyok ezekért a versenyekért. Nagyon örülök annak, hogy itthon is indulhattam, hogy idehaza is megmutathattam, mit tudok, és megismerhettem ezt az új közeget. Mert a színház azért más. A versenyeken össze vagyunk zárva, ráadásul van négy és fél perc arra, hogy megmutassuk, mit tudunk. A bemelegítést pontosan kell időzíteni, mert a versenyszámok között nincs szünet, ezért felfokozott a hangulat és nagy a sürgés-forgás. De hát ilyen egy verseny! Ehhez azért hozzá kell szokni.
Ugorjunk most vissza a kezdetekhez! Hogyan jelent meg a rúd az életedben?
Mindenképpen említenék egy nevet, amelyet biztosan mindenki ismer: Felix Cane. Láttam egy fantasztikus videóját 2008-ból, Ausztráliából. Nekem ez meghatározó volt. A vezetett, ívelt mozdulatai, a táncos múltja és a kidolgozott mozgása rögtön megtetszett. A stílusjegyei a bárok világát tükrözték, mégis elbűvölőnek tartottam a színpadi jelenlétét. Akkor született meg bennem a gondolat, hogy én is szeretném ezt csinálni.
Na jó, de az elején, amikor az első foltokat gyűjtötted, akkor sem gondoltad, hogy a fene essen ebbe az egészbe?
Dehogynem! Volt ilyen! Alig vártam, hogy megszokja a bőröm. Nekem például nagyon fájt a belső combrészem. Egyszerűen nem maradtam fent a rúdon, és fogalmam sem volt, hogy miért. A csípő, a térdhajlatok, ezek mind nagyon fájtak. Meg kellett szoknom. Akkoriban még ráadásul nem is bírtam fizikailag. Volt egy több mint tíz éves színházi-táncos múltam, de hiába: a rúdtánc teljesen más izommunkát igényel.
Nem is bírtad, fájt is, foltos is voltál. Mégis, mi vitt előre?
Azért olyan komoly zúzódásaim nem voltak, hiszen a táncos előéletemből adódóan is volt egyfajta testtudatom. A Youtube-ról tanultam a trükköket, és közben mindig figyeltem, hogy mit és hová kell érintenem. Ha nem ment, akkor nem csináltam. Nem voltam az a súlyos önkínzó, aki már csak azért is fogja erőltetni a dolgokat. Szépen lassan csináltam, és egy idő után sikerült. Vigyáztam a testemre. Ezt már a színházban megtanultam. Ott nem engedhettük meg azt, hogy lesérüljünk.
De mi segített az elején, amikor szinte csak a kudarcokkal szembesültél?
Az embernek vannak olyan pillanatai az életben, amikor azt érzi, hogy rátalált az útra. Én például imádtam a balett órákat. Nekem a balett a mai napig egy nagy szerelem. Ugyanilyen érzés volt bennem az első rúdóra után. Tudtam, hogy nekem ezt kell csinálnom. Nem volt kérdés. Ma pedig már tisztán úgy érzem, hogy megtaláltam önmagamat. Az meg különösen vonzó a rúdtáncban, hogy mégsem valami szokványos, hanem egy picit újító ez a mozgásforma.
Kívülállóként nekem úgy tűnik, hogy te elég nagy biztonsággal mozogsz már a rúdon. Mi az, ami még célként lebeg előtted? Mi hiányzik még? Lenyomni az egész világot?
Nem. Hiszen a versenyeken sem az van bennem, hogy le kell győzni a többieket. Inkább figyelek az elemekre. Arra, hogy kihasználjam a kétféle rúd adta lehetőségeket. Személy szerint jobban kedvelem a forgó rudat, viszont egy új és nehéz elem begyakorlásához a statikus rudat használom. A forgó rudat sokkal művészibbnek találom.
Az életedet most a rúd tölti ki?
Jelenleg igen. Oktatok is, és sokat próbálok. Most kizárólag ezzel foglalkozom.
Nem hiányzik például a színházi miliő?
Igazából a mozgásművészet és annak hangulata nem veszett ki belőlem, az jött velem, a mai napig megvan. Nagyszerű szerepeim voltak, például eljátszhattam egy autistát tolószékben… Aztán volt, hogy tetőtől talpig összesaraztak, és én voltam, aki a végén - úgymond - megpecsételte az előadást. Ott ülhettem egy vörös fotelben és idegenként, csodálkozva nézhettem szét magam körül, hogy mi történt korábban a színpadon. Nagyon élveztem. Most azonban az életemet teljes mértékben kitölti a rúdtánc, amibe azért mindig belecsempészek egy csipet színházat is.
Hogyan építed fel a koreográfiáidat?
A lényeg az, hogy beszéljek valamiről. Nem akarom, hogy üres legyen, amit mutatok - nem azért kezdtem el a rúdtáncot. Legutóbb például egy holokauszthoz köthető motívumot választottam a Schindler listája c. film zenéjére. Sajnos egy kissé aktuális is ez a téma, hiszen úgy látom, mintha megint erre tartana a világunk.
Fontos, hogy a közönség értse azt, hogy miről beszélsz? Vagy ez inkább rólad szól?
Inkább egy adott témáról. Az, hogy én közvetítem, csupán egy dolog. Semmi közöm hozzá úgy, mint Holoda Péter. Én ott magánemberként nem vagyok jelen. Egy táncművész nem tehet semmi olyat a színpadon, ami magára utal, hiszen akkor nem lenne különbség a magánember és a művész között.
Igaz, hogy még csak másfél éve az életed része a rúdtánc, de talán már van mit összegezned. Mit köszönhetsz ennek a másfél évnek és a rúdnak?
Nagyobb testtudatot. Sokkal több lettem táncosként. Kitolhattam a korlátaimat, képes voltam a művészetemet egy olyan sportágba átvinni, ami teljesen új volt számomra, ezáltal mint sportoló is elindulhattam egy úton. Ezek összegyúrásával létre tud jönni egy komplexebb forma, ahol nem válik el a művészet és a sport, hanem egységesen mutatkozik meg a színpadon.
Holoda Péter aranyérmes Artistic Pole Competition videóját - amellyel a jövő februári PoleArt Italy versenyre is kvalifikálta magát - itt nézhetitek meg:
Szerző: HV